nos, mivel ti lustálkodtok, ezért én írok :)
nem fogok itt év végi összegzést rittyenteni, mert egyrészt nem vágom, hogy mi mikor történt, másrészt meg nem vagyok most emlékezőtehetségem csúcsán..
ami biztos, hogy megvolt a sportnap, kemény 15 fővel..ebből 3 illuminált állapotban (sört reggeliztek, szegényekˇˇ) teljesítette kötelességeit, amit kiróttak rá..talán épp ez dobott az eredményen, ugyanis az igen meglepő második helyre kerültünk a 10 azaz tíz darab gimnazista(az fontos :D ) osztály közül..mindannyian meglepődtünk, mikor nem hallottuk a nevünket, amint az utolsó helyezettet mondják be..de azért méltó utódunk, a testvérosztálykilencbé frankón bevállalta a sereghajtók szerepét..nyugodtan fogom itthagyni a széchenyit, mert tudom, hogy vannak ők, van remény, megy még ideggyógyászhoz pár tanár ebben az évtizedben..
aztán végülis a sportnap jegyében kaptunk édességet a szépen csillogó ezüstünk mellé..ami mellesleg kurva szar volt, legalábbis én hányok ettől a zselés csillogós cukros gumicukortól..akkor már inkább a rákkeltő haribó..vagy a fradista békák:D..nade mindegy:D
a mai nap pedig hatalmas titkokat rejtegetett a maga 75 percével..(igen, megérte bemenni két rövidített órára :D :P )
megtudtuk, hogy kedvenc fizikatanárunk isten képére teremtetett, mintsem hogy a majomtól származik..végülis:D..mondjuk hallottam rosszindulatú megjegyzést, hogy isten csúnya:D
aztán pedig, ami engem ma teljes egészében lesokkolt, az természetesen az, hogy a legostobább-idegesítőbb-naívabb stb magyartanárunk elmegy..O.o..bááá..hogy tudta ezt eddig titokban tartani? és mért akkora paraszt, hogy direkt volt kretén velünk az utolsó időkben?:D és a lajosba megy, gratulálok..oda járt, meg a lányai is..meg is látszik..kíváncsi vagyok, mit fog szólni, mikor rájön, hogy a lajosba járnak a legnagyobb intravénás és mindenféle hasonló állatok..majd visszasírja a széchenyit, ami most a szemében alulmúlja az átlagot, velünk az élen..de leszarom..az egyetlen baj csak az, hogy hiába megy el ez az ostobenkó kurva, ha a helyére csak nála roszabb pályázók vannak..bár állítólag a tesitanárotok felesége jóarc..de nála meg tanulni kéne..apropó azt sem vágom, hogy ki lesz a tesitanárunk..jólenne ha közös lenne..szívesen fociznék minden órán.. a végén még meg is tanulnék:D..najó azt azért nem XD
ja és jövőre lesz tánc és dráma..sálálá..az Ícsével..háhááá..ki lesz a párom stipistopi?:D
na akkor a sok okos dolog után lassan el is köszönnék, holnap még évzáróra elmegyek, (hallani akarom, milyen okos vagyok xD) aztán áthelyezem a főhadiszállásom egy hétre keszthelyre..elvileg utána lesz pár napunk, ütközünk majd..de ezt már nem itt..
ágyő barátaim, vége az évnek..=)
év végi nyár eleji
2008.06.13. 23:43 A köpcös
8 komment
Címkék: magyar nyár iskola fizika pihenés
A bejegyzés trackback címe:
https://fuckit.blog.hu/api/trackback/id/tr18519421
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Martin Riggs 2008.06.14. 01:27:21
ha kell táncolni, akkor én mindenképpen lestoppolnálak! :)
komolyan. :)
a többiek meg majd nemtudom... ellógnak. :)
amugy ki az az Ícsé?
komolyan. :)
a többiek meg majd nemtudom... ellógnak. :)
amugy ki az az Ícsé?
Yoda B 2008.06.14. 12:36:39
uristen nem tom nekem ki lesz a párom de leszarom ellógok ha vmi hülye csaj lesz!! ha a dombi akk letaposom a lábát! azt ajánlom mindenki képzelje el magának a legszörnyübb párt!! Köpcös! mit szólnál a Mátéhoz :D:D jóó nyarat mindenkinek!! mek dolgozoni!! holla
Korbuly · http://fuckit.blog.hu 2008.06.14. 18:51:15
Faja post :)
2008.06.14. 20:15:35
bebaszva irjá ám postot! meg sms-t is! bár ezt már nemhiszem h olvasod...
igen jólláttok, be fog baszni!
igen jólláttok, be fog baszni!
Korbuly · http://fuckit.blog.hu 2008.06.14. 20:18:39
Majd a fejleményekről engem is értesíteni ám :)
judí 2008.06.19. 10:53:22
"és a lajosba megy, gratulálok..oda járt, meg a lányai is..meg is látszik..kíváncsi vagyok, mit fog szólni, mikor rájön, hogy a lajosba járnak a legnagyobb intravénás és mindenféle hasonló állatok.."
nos, azért örülhet, hiszen nem minket fog kapni. a két év alatt két magyartanárunk volt. sajnos egyik sem bírta a kiképzést;D
állatok?-bizony. alkoholista állat az összes. :I :)
nos, azért örülhet, hiszen nem minket fog kapni. a két év alatt két magyartanárunk volt. sajnos egyik sem bírta a kiképzést;D
állatok?-bizony. alkoholista állat az összes. :I :)
Martin Riggs 2008.06.20. 00:00:35
nekem hiányozni fog a Mikuli. Bár ezt lehet már mondtam..
nem lesz kin nevetni, meg megbotránkozni. bár ez így 4 év alatt már-már kölcsönössé vált... mostmeg bszopunk vmi csírát, akkor az nagyon nem lesz jó...
nem lesz kin nevetni, meg megbotránkozni. bár ez így 4 év alatt már-már kölcsönössé vált... mostmeg bszopunk vmi csírát, akkor az nagyon nem lesz jó...